Rólunk

 

A mai hagyományőrzők 1998.március 14-én alakult meg hagyományőrző egyesületünk, mely az egykori hősökről: Az 1848/49-es Szabadságharc Szegedi III. Honvédzászlóalj Hagyományőrző Egyesülete nevet kapta. A 15 alapító tag, felnőttekből, általános és középiskolás gyerekekből állt. Célunk: az egykori legendás hősök tetteinek megismertetése, küzdelmeik, harcaik bemutatása, felszerelésük, mindennapi életük közelebb hozása a ma emberéhez. Nem titkolt célunk az sem hogy minél több fiatalt közvetlenül megismertessünk a katonaélettel, a történelemmel és a szabadságharc eszményével. Ennek érdekében járjuk a történelmi Magyarország egykori csatahelyeit, a Trianoni határokon innen és túl, lerójuk kegyeletünket az elesett hősök emlékműveinél és a korabeli helyszíneken próbáljuk meg átélni az egykori ütközeteket. Az elsők között voltunk, akik hagyományőrző egyesületként Erdély városaiban és falvaiban ünnepeltük a március 15-ét, és jelentős segítséget nyújtottunk Kézdiszék és Csíkszék katonai hagyományőrző egyesületek megalakulásában. Rendszeres résztvevői vagyunk a felvidéki és a délvidéki megemlékezéseknek is. Tagjaink a nemzetközi katonai hagyományőrző csapatokkal együtt részt vesznek a Napóleon korabeli hagyományőrző rendezvényeken, illetve olyan eseményeken, mint IV. Károly egykori Magyar Király boldoggá avatási szertartásán Rómában. A közelmúltig Magyarország legnagyobb taglétszámú egyesülete voltunk, ezt a címet a Kecskeméti Kiskun Huszár és Katonai Hagyományőrző Egyesület elhódította tőlünk. A történelmi és katonai hagyományok ápolása mellett sportlövész egyesületként is tevékenykedünk, melynek keretében, tagjaink elsajátítják, a XIX századi elöltöltős fegyverek kezelését, működtetését és használatát. Katonáink, pisztolyban és karabélyban Országos első helyezést értek el. Tüzérségünk, mely a tagok önfeláldozásából jött létre, 4 db háromfontos ágyúból áll, melynek csöveit a Hadtörténeti Múzeum rajzai és vázlatai alapján, a szegedi öntödében készítették. A faszerkezet és a kerekek, a tüzér parancsnokunk: Bolgár József, deszki műhelyében készültek. - - - Az egykori hősök: A szegedi III.-ik fehértollas zászlóalj 1848 júniusában Szeged városa került kijelölésre a III.-dik honvédzászlóalj toborzásának központjává. Ide sereglettek a fiatalok Csongrád, Bács, Békés, Torontál megyékből, hogy önként felcsapjanak katonának a Haza védelmére. Három hét alatt összegyűlt az 1280 ember, így teljessé vált a zászlóalj. A Honvédelmi Miniszter a csapat parancsnokául, az Itáliában szolgáló Damjanich János őrnagyot nevezte ki. A sereg felszerelését Szeged város vállalta, ami nem volt egyszerű feladat. Nem lévén búzavirágkék szövet, melyből a hadsereg előírása szerint a nadrágot kellett volna készíteni, ezért a Városi Tanács úgy határozott, hogy a raktárakban lévő, sószállító hajókhoz használt, vitorlavásznat bocsájtja rendelkezésre, melyet a Szegedi Kékfestő Céh, ingyen, indigókékre megfestett. Az így kapott „farmer” szövetből varrták, a szegedi lányok és az asszonyok a katonák nadrágjait. Az állomány kiképzése gyors ütemben haladt, és június 26-án, Szeged főterén esküt tettek, az újonc honvédek és felszentelték a Város által adományozott lobogót. Június 28-án pedig, hajón indultak a délvidékre a szerb lázadók elleni harcra. A délvidéki Szenttamásnál estek át a szegediek a tűzkeresztségen. 1848 nyarától, december végéig a délvidéki hadszíntér minden fontosabb ütközetében részt vettek. 1848. december 15-én Jarkovácnál éjnek idején, meglepték a szerbek a gyanútlanul pihenő honvédeket és a legenda szerint az éjfélkor kukorékoló, jarkováci fehér kakas mentette meg a zászlóalj becsületét, amely felébresztette a katonákat és így súlyos harcokban kivívták a győzelmet. A zászlóalj története innen jegyzi azt, hogy felkerült a csákóra a fehér kakastoll. 1849 januárjában, a csikorgó hidegben, a délvidékről felgyalogoltak a Tisza mentén Szolnokig, napi 30 km-t megtéve, az egy kaptafára készült , fatalpú bakancsukban ( az egy kaptafa azt jelenti: hogy nem volt jobbos és balos cipő, hanem azonos mintára készült mindegyik lábbeli és ezért naponta cserélgetni kellett a jobb , illetve a bal lábon.) 1849 március 5-én a szolnoki csatában, az ágyúüteg (6 db ágyú) elleni, bátor rohammal, már legendássá váltak a Szegedi Fehértollasok, ez az akkori fegyver szűkében számottevő eredmény volt. A tavaszi hadjárat minden csatájában részt vett a szegedi gárda, oly dicsőséggel, hogy Kossuth Lajos kitüntette őket és zászlójukra feltűzte a másodosztályú érdemrendet. 1849 április 24-én, hajnalban a Zászlóalj kelt át először a dunai pontonhídon és hogy az ellenséget tökéletes titokban tudják meglepni – Görgei tábornok parancsára - lőszer nélkül, csak szuronnyal indultak a támadásra és vették be a Monostori erődöt. 1849 május 21-én a Budai Vár, Bécsi kapuján lengette a tavaszi szél a hadizászlót. A nyári komáromi csatákat követően,1849. július 13-án megindult a zászlóalj az aradi összpontosítás felé, a sebesült Görgei tábornok vezetésével. Az elkövetkező három hét alatt, a rekkenő nyári kánikulában, közel 600 km-t gyalogoltak. Hiába való volt az erőfeszítés, mert az orosz-osztrák túlerő lehetetlenné tette a Szabadságharc folytatását. 1849 augusztus 12-én este, a Zászlóalj, zászlótemetésre gyülekezett. A csapatok négyszögbe álltak, a dobokból és a katonai hátitáskákból (borjú) tüzet raktak, ezt követően körbevitték, az 52 golyó ütötte sebtől tépázott lobogót, azt a katonák megcsókolták és, hogy ne kerüljön ellenséges kézre, beállították a tűz közepébe és elégették. Másnap, 1849. augusztus 13-án a zászlóalj letette a fegyvert az orosz csapatok előtt. A Szegedről 1848 nyarán elindult 1280 főből ekkor 197-en voltak életben. A többiek, a számtalan csatatéren alusszák örök álmukat. Ez az oldal az Ő tiszteletükre is készült. Utónyomatként megjelent: Az 1848-49-iki harmadik honvédzászlóalj története Szerző: Hegyesi Márton. Kiadó: Históriaantik Könyvkiadó (Budapest). Kiadás éve: 2012